Meglepő tény, hogy a mézelő méhek örökítőanyagában mindössze harmadannyi az immunvédelemmel kapcsolatos gén, mint a magányos életmódú vadméhekében. De ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a társas életmódú mézelő méhek védekezése rengeteg módot ismer a kórokozókkal szemben. A méhcsalád immunitásának 4 fő eleme van.
1. A méhek egyéni védekezése
A mézelő méhek a fent említett, aránylag gyenge egyéni immunrendszerük mellett további védekezési módokat fejlesztettek ki. Egyrészt a méhegyedek tisztogatják magukat, többek között azért, hogy megszabaduljanak az élősködőktől. Másrészt fizikai védelmet nyújt számukra kitinpáncéljuk, amely útját állja a kórokozóknak.
Ha behatóan megvizsgáljuk egy méh szervezetét, látni fogjuk, hogy mézhólyagjában tejsav baktériumok élnek, amelyek a kórokozók elleni védelemre alkalmas mikróbagátló anyagot termelnek. Ezenkívül bélrendszerében tömegével lepik el a bél felszínét különfle jótékony hatású baktériumok, így a fertőző, ártalmas baktériumoknak kevésbé van lehetőségük megtelepedni. A bélrendszer mikroorganizmusainak összessége, a mikrobióta a társas érintkezés, a többi méhegyeddel való társas kapcsolat révén alakul ki. Mivel a mézelő méhek úgynevezett euszociális rovarok, azaz közösségben élnek, képesek voltak olyan tovább immunvédelem kialakítására is, amely az egész méhcsalád egészségét védi.
2. A méhek védekezése, közösségi védettség
A méhcsalád – mint nagyobb szerves egység – egészségének megőrzését különböző védelmi intézkedések segítik. Például a méhek átmenetileg megemelheti a lakás hőmérsékletét egyfajta „lázas” állapotot idézve elő, hogy ezzel akadályozzák a kórokozók elszaporodását vagy pusztítsák el a méhcsaládot fenyegető ellenséget. Megfigyelték, hogy a méhek ily módon olyan elszánt, nagytestű ragadozót is képesek hatástalanítani, mint az ázsiai nagy lódarázs: egyszerűen sokat magukkal körbeveszik és túlmelegítve a szervezetét, megölik.
De hasonló védelmi intézkedés az is, hogy a méhlakás nyílását őrző méhek elriasztják idegen vagy beteg méhtársaikat a méhlakáson belül pedig takarító méhek tartják fenn az egészséges higiéniás viszonyokat, felismerve és eltávolítva például a beteg fiasítást, vagy felnyitva és újra lefedve a Varroa atkával fertőzött fias sejteket, amivel megzavarják az atka szaporodási ciklusát. A méheknek ez a képessége ma már fontos szelekciós szempont a méh tenyésztésben. Egy méhcsalád egyedei nem csak magukat, hanem egymást is szorgalmasan tisztogatják, hogy eltávolítsák egymás testéről a virágpor maradékokat, spórákat és külső élősködőket (például atkákat). Szintén a közösségi immunvédelem részének tekinthető a méhek természetes szaporodási módja, a rajzás. A kirajzott családban értelemszerűen beáll egy költésmentes időszak, amely nem kedvez a fiasításban megszaporodó kórokozóknak. Az új méhlakás szinte csíramentes újrakezdést tesz lehetővé méhraj számára.
Ugyanígy a közös egészség védelmét szolgálja a méhcsalád tavaszi megújulása, amikor az összes öreg és néha beteg téli méhet fiatal, életerős egyedek váltják fel. A nyár eleji gyors nemzedékváltás ezután biztosítja az új egészséges méhek folyamatos utánpótlását. A méhcsaládban a munkamegosztás úgy alakul, hogy csak a legidősebb, kórokozókkal esetleg már jobban terhelt méhek járnak ki gyűjteni, és ezek az egyedek végül rendszerint valahol a méhlakáson kívül pusztulnak el. Megfigyelték, hogy a beteg vagy legyengült méhek, ha csak tehetik, elhagyják családjukat így a méhhullákban található kórokozók nem veszélyeztetik társaikat. Újabb tanulmányok azt is kimutatták, hogy a méhanya szirupban adagolt bakteriális fehérjék alkotóelemeit képes a petékbe juttatni a zsírtestén keresztül, így gyakorlatilag immunizálja kikelő utódjait.
3. Egészséges táplálék
A mézelő méhek virágporral, nektárral, illetve a méhanya és a fiasítás méhpempővel táplálkoznak. A nektár a méhek szénhidrátforrása, de nincsenek olyan nektáradó növények, amelyek segítenék a méheket a kórokozók elleni védekezésben. Ezért a nektár nem elég: nagyon fontos, hogy a méhek mindig – különösen súlyosabb kórokozó terhelés esetén – hozzájussanak a maguk készítette változatos mézhez. A méz ugyanis az antibakteriális anyagok mellett alapvető vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat és antioxidánsokat is tartalmaz. A virágpor a méhcsalád fő fehérjeforrása, de emellett vitaminokat és ásványi anyagokat is biztosít. Csak olyan méhcsalád túl jól táplált és hosszú életű utódokat nevelni, amelynek elegendő és jó minőségű virágpor áll rendelkezésére.
Virágporhiány esetén felborul a méhek bélrendszerében élő mikroorganizmusok egyensúlya, miáltal a méhek fogékonyabbá válnak a betegségekre. A különböző növények virágpora különböző összetevőket tartalmaz, de ezeknek nem mindegyike egyformán értékes a méhek számára. A méhcsaládot mindig jó minőségű virágporral kell ellátni, hogy minél nagyobb védettségre tehessen szert a kórokozókkal szemben. A méhpempő és a méhek garatmirigy-váladéka is tartalmaz antibakteriális anyagokat. Ezek megakadályozzák az álcák, illetve az élete végéig méhpempővel táplált anya fertőződését.
4. A propolisz
A méhek, mondhatni felfedezték a növényi gyanták mikrobagátló hatását és megtanulták ezeket a gyantákat az egészségük érdekében gyűjteni és használni. A különböző növények gyantáját viasszal és saját garatváladékukkal keverik össze, így állítják elő a propolisznak nevezett anyagot. Ezzel azután ki bélelik a lakhelyüket és bevonják a lépeket, valamint a méhlakásba bekerülő idegen testeket is. A méhlakáson belül a propolisz csökkenti a mikrobaterhelést, így a méhek immunrendszere „pihenhet”. Az így megtakarított energiát a méhcsalád máshol is felhasználhatja. A különböző növények gyantája különböző mikrobák gátlására alkalmas, tehát a méhcsalád egészségéhez ebből a szempontból is elengedhetetlen a fajokban gazdag, változatos, könnyen elérhető növényzet.
5. Egyéb tényezők
Bár a természetes viszonyok között – erdőben, faodúban – élő méhcsaládok immunitásának további összetevőiről megfelelő kutatások híján igen keveset tudunk, feltételezhető, hogy egészségük megőrzéséhez a fentieken kívül számos egyéb tényező is hozzájárulhat. Ilyenek lehetnek például az odúban a méhcsaláddal együtt élő szervezetek, a fa nedve, az ott megtelepedett gombák vagy más mikrobagátló anyagok, amelyeknek az ismerete további adalékokkal szolgálhatna méheink védelméhez és egészségük megőrzéséhez, akár mesterséges tartási körülmények között is.