Barion Pixel

 Méhpempő hatásai

méhpempő

 

A méhpempő fogyasztása egyedülálló módon befolyásolja a méhkirálynők fejlődését, élettartamát és létét. Az 1960-as években megindult az érdeklődés a méhpempő iránt, mivel feltételezték, hogy csodaszer lehet, ami fiatalságot és hosszú életet biztosít. Az érdeklődés ezen a téren még ma sem csökkent, mivel felfedezték a méhpempő valódi előnyeit és a gyógyászatban betöltött szerepét. A méhpempő kivételes táplálék-kiegészítő, amely rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezik. A dolgozó méhek nyáron általában csak négy-hat hétig, télen pedig legfeljebb öt-hat hónapig élnek. Ezzel szemben a méhkirálynő átlagos élettartama 3-4, sőt akár 5 év is lehet. A méhkirálynő rendkívüli képességekkel rendelkezik: egy nap alatt képes több mint kétszer annyi petét lerakni, mint amennyi a saját súlya. Csak neki van női szaporítószerve, és 16 nap alatt fejlődik ki, míg a dolgozó méheknek 21, a hím méheknek pedig 24 napra van szükségük. A dolgozó méhek lárvái az életük első öt napjában kizárólag méhpempőt fogyasztanak, ami 1000-szeresére növeli a súlyukat. A méhkirálynő lárvája, amely végig méhpempőt fogyaszt, pedig több mint kétezerszeresére nő.

 

 

Mi is a méhpempő?

 

A méhpempő a dolgozó méhek által termelt váladék, amely fehéres, zselés állagú és gyöngyházfényű csillogással rendelkezik. Erősen savanyú és szúrós illata van, enyhén cukros állagú, és idővel egyre sűrűbbé válik. A méhpempő színe is változhat, amikor érintkezik a levegővel. Ez az egyetlen ismert természetes anyag, amely több mint 150 biológiailag aktív összetevőt tartalmaz, beleértve fehérjéket, zsírokat, cukrokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, enzimeket és számos más bioaktív anyagot. A méhpempőt a méhek tejként használják, és az orvosi kutatásokban csodaszerként tartják számon.

Tartalmaz számos vitamin és nyomelem, köztük a mangánt, nikkelt és kobaltot. A méhpempő teljes értékű fehérjét is tartalmaz, amely nagyon magas minőségű. Több hormont és hormonszerű anyagot is tartalmaz. A méhpempő összetétele rendkívül sokrétű, és gyakran volt vitatott. Még ma is ismeretlen az anyag néhány százaléka. A földi tömege kiváló minőségű fehérjét tartalmaz, és a legfontosabb összetevői közé tartoznak a vitaminok, beleértve a B-vitaminok teljes sorozatát. Emellett növekedést serkentő anyagok, ásványi sók, nyomelemek alkotják, amelyek egymás hatását erősítik. A méhpempő bonyolult összetétele miatt még nem sikerült teljesen szintetikusan előállítani.

Bár számos azonosítatlan vegyületet is tartalmaz, a legértékesebb összetevőjét már mesterségesen előállították, és talán nem véletlenül vált érdekes területté a vegyész és gyógyszerész szakmában.

 

 

A méhpempő, mint Életelixír

 

A méhpempővel, azaz ezzel a fehérjekoncentrátummal táplálják a kikelt álcákat három napig, illetve a méhanya kizárólagos eledele. Ez alapján lesz a méhanya sokszorosan nagyobb a dolgozó méheknél. Ezen kívül a méhpempő hatására él a méhanya sokszorosan is hosszabb ideig, mint a dolgozó méhek.

Miközben a méhanya naponta a saját testsúlyánál nagyobb mennyiségű pempőt eszik, képes lerakni naponta 1000-1500 petét, melyeknek össztömege hasonló nagyságú, mint az anya saját testtömege. Ezeket a jelentős különbségeket a méhpempő okozza, illetve teszi lehetővé.

Az emberek esetében a méhpempő általános roboráló, teljesítményfokozó hatású, ezért már ősidők óta csodaszerként fogyasztják, jótékony hatását pedig a tudomány is igazolta.

 

 

Méhpempő hatásai szervezetünkre

 

Sokéves humán gyógyászati tapasztalatok alapján teljes felelősséggel kijelenthető, hogy a méhpempő nem ártalmas az emberi szervezetre, még rendkívül nagy mennyiségben sem okoz egészségkárosító mellékhatásokat. Fontos megjegyezni, hogy a méhpempő nem gyógyszer, hanem orvosság. Általános erősítő és roboráló hatással rendelkezik, és amikor szedik, a szervezet intenzív méregtelenítési folyamaton megy keresztül, ami javítja az anyagcserét és az alkotó sejtek működését. A méhpempő segítséget nyújthat a problémás területeken, mivel a betegségek legtöbbször hibás működést eredményeznek 11 sejtcsoportban.

Ezért a méhpempő kiváló lehet a szív- és keringési panaszok, gyomor- és bélproblémák, valamint idegrendszeri problémák kezelésében. Számos szívbeteg orvos állítja, hogy ez a termék rendkívül jó hatással van. Fontos tudni, hogy a méregtelenítés néha kellemetlen érzésekkel jár. Tompa fejfájás, kellemetlen közérzet, levertség, aluszékonyság, fájdalom jelentkezhet váratlan időpontokban és szokatlan testrészekben. Ezek mind a tisztulási folyamat természetes velejárói, és a szervezet időnként önmagától is elindítja a méregtelenítést. Az ilyen spontán méregtelenítés során az emberek gyakran azt mondják, hogy érzékenyek az időjárás változására, és fejfájásuk van.

Ez a tisztulási folyamat időtartama nagyon hosszú lehet, hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat. Tapasztalatok szerint 4- 10 napos szedés után néhány napos intenzív tisztulási folyamat indul el. Ebben az időszakban az egyén közérzete romlik, fejfájás és más fájdalmak jelentkezhetnek. Ilyenkor fontos, hogy ne hagyjuk abba a méhpempő szedését, mert a kellemetlen érzések általában csak néhány napig tartanak, és utána gyors javulás következik be. A napi 2 gramm feletti méhpempő adag szedése néhány napos hasmenést okozhat, ami a tisztulási folyamat természetes velejárója, nem kóros és elmúlik.

 

Méhpempő személyesen átvehető Budapest 17. kerületében, vagy kérhet házhozszállítást GLS futárszolgálattal.

 

A méhpempő fogyasztása táplálék-kiegészítőként

 

A méhpempő általában tisztán, natúr formában fogyasztják. Ha valakinek nem ízlik, akkor tisztán vagy kevés mézzel elkeverve is fogyasztható. Ajánlott reggeli előtt éhgyomorra bevenni, lehetőleg nyelv alá téve és minél hosszabb ideig a szájban tartva, szopogatva. A méhpempő általában pozitív hatást gyakorol a szívbetegségekre.

Alacsony vagy magas vérnyomású betegek csak állandó orvosi felügyelet mellett szedhetik. A méhpempő szedése csökkentheti a gyógyszerigényt, ezért a kúra kezdete után legkésőbb egy héttel újra be kell állítani a gyógyszeradagolást. A vérnyomásproblémák miatt tilos a méhpempő szedése orvosi felügyelet nélkül. A méhpempőt mézzel keverve tartósítják, mivel a méz savtartalma tartósító hatású. A méhpempőt hűtőszekrényben, +1-3 fokon kell tárolni, és fagyasztani nem szabad. A méhpempő hatását kedvezően kiegészíti a méz és a virágpor fogyasztása. Fontos megjegyezni, hogy a méhpempő szerves savat tartalmaz, ezért csak saválló eszközökkel érintkezhet vele. Célszerű fa vagy műanyag lapátka vagy kanalat használni. A méhpempőt felhasználják meddőség, asztma, pajzsmirigy működési zavarok és gyomorfekély kezelésére is.

 

 

A méhpempő a szépség szolgálatában

 

A méhpempő belső használata rendkívüli eredményeket hozhat a bőrápolás terén. Normalizálja a faggyúmirigyek működését, csökkentve ezzel a pattanások és bőrgyulladások kialakulását. Serkenti a bőrsejtek anyagcseréjét, ami elősegíti a bőr simaságát, puhaságát és rugalmasságát. Külsőleg alkalmazva, a méhpempő kiváló fiatalító hatással rendelkezik, ha vékony réteget kenünk a bőrre, és hagyjuk fent 15 percig. Ez idő alatt a bőr kissé kipirosodhat, de nem kell megijedni. Ezután langyos vízzel leöblítjük, majd hagyjuk a bőrt megszáradni. Pár órán belül láthatóan finomabb és ragyogóbb lesz a bőr. A kezelést lehet ismételni 1-2 naponta, így fokozatosan csökkenhetnek a ráncok, foltok és elszíneződések.

 

méhpempő

 

 

Mire jó a méhpempő?

 

Alzheimer kór
A méhpempő használata képes megállítani a degeneratív folyamatokat a központi idegrendszerben, sőt, segít az elhalt sejtek újratermelésében. 10 napos kúra napi 5 grammal, majd 20 napos szünet. Ezután a kúrát meg kell ismételni évente hatszor.

Cukorbetegség
A méhpempőt csökkenti a szervezetben az inzulinrezisztenciát vagyis a lép felszabadul a fokozott inzulin termelés kényszere alól. Így más kezelés nem szükséges a vércukorszint csökkentésére. 1-2 hónapos kúra után, amely alatt napi 1-3 gramm méhpempőt fogyasztunk, a vércukorszint jelentősen csökken és a hatás több hétig is megmarad.

Csontritkulás
A méhpempő támogatja a petefészek működését az ösztrogén hormon termelésének serkentésében, ennek hiánya okozza a csontritkulást. 45 év fölött ajánlott évente kétszer két hónapos kúrát tartani napi 1 grammos adagolással.

Depresszió
Gyógyszeriparban leggyakrabban az orbáncfűt használják az antidepresszáns gyógyszerek alapanyagaként. Úgy tűnik a méhpempő még az orbáncfűnél is hatásosabb és nincs mellékhatása. Megszünteti az álmatlanságot az étvágytalanságot, a depresszív tüneteket és emeli a jó közérzetet. Adagolása 30 napos kúrában napi 2-4 gramm méhpempő. A kúra után 1-2 hetes szünetet kell tartani ezután a kúra újra elkezdhető.

Drogfüggőség és alkoholizmus
A méhpempő nagyon hatékony az elvonási tünetek megszüntetésében. Egy nagy adag – 25 gramm mely százszorosa az eddigi normálisnak tartott adagnak – a legtöbb esetben megszünteti az elvonási tüneteket (reszketés, szorongás, inkoherens gondolkozás). Az adagolást 25 grammal kezdjük, majd naponta 2-5 grammra csökkentjük. A kúra 3 hónapig tart.

Érelmeszesedés
A méhpempő adagolása napi 1-2 gramm éhgyomorra, a napi főétkezések előtt. A kúra minimum 30, maximum 60 napig tartandó, szükség esetén évente háromszor lehet ismételni.

Férfi meddőség, impotencia
A méhpempő használata növeli a tesztoszteron szintet a vérben, amelynek fontos terapeutikus hatása van az endokrin alapú meddőség vagy impotencia kezelésében Továbbá javítja a spermiumok mozgékonyságát is. Adagolása 90 napos kúra, napi 2 grammos adaggal.

Hepatitisz
A hepatitis összes típusa esetén ajánlható a 90 napos kúra napi három gramm reggel étkezés előtt. Egy kúra után 30 – 45 napos szünetet kell tartani, amely után újra lehet kezdeni.

Időskori elbutulás
Öregedés hatásainak csökkentésére ajánlott évente háromszor 60 napos kúrában, napi 2 grammos adagolással

Influenza és fertőzések
A méhpempőnek kitűnő antivirális és immunerősítő hatása van, nagyon hatásos az influenza megelőzésére járvány idején. Immunerősítésre ajánlott a 7 napos rövid kúra 2-4 grammos napi adagolással.

Krónikus fáradtság
Adagolás: 3 hónapos kúrát napi 1-3 grammos adagolással. Az adagolást fokozatosan kell növelni 1 grammról 3 grammra.

Női bajokra, vetélés, meddőség ellen
A méhpempő növeli az ovulációt kiváltó luteinizáló hormonok szintjét a vérben, amelyek megfelelő mennyisége szükséges a szabálytalan menstruációs ciklus és a petefészek működés elégtelenségének kezelésében. Adagolása: 28 napos kúra napi 1-2 gramm adagolásával, majd 28 nap szünet. A kezelés évente hatszor ajánlott. Egy hónappal a terhesség előtt és a terhesség első két hónapjában napi 1 gramm méhpempőt kell fogyasztani éhgyomorra 30 perccel evés előtt.

Rákos megbetegedések
Csak a tiszta méhpempőben található meg a 10-HDA (hidroxidecenoic sav), mely gátolja a daganatos sejtek kialakulását és növekedését. Javasolt adagolása napi 1 gramm 60 napos kúra formájában, melyet évente 2-3-szor lehet ismételni. A kúra idején ajánlott vegetáriánus étrendet tartani sok nyers gyümölccsel és zöldséggel, amely elősegíti a tiszta méhpempő hatóképességét.

Reuma
A méhpempőt serkenti a gyulladásgátló kortizon hormon termelődését a mellékvesében, amely lassítja az ízületi degeneratív folyamatokat és elősegíti a porcszövetek regenerálódását. 30-45 napos kúra ajánlott, napi 1-3 grammos adagolással.

Rövidlátás
Dr. Jurate Jankauskiene litván szemészorvos több kísérlettel is bizonyította, hogy a méhpempő fogyasztása javítja a látást és segít visszaszorítani a szemproblémákat. 2-3 hónapos kúra ajánlott, napi 1 grammos adaggal.

Szívinfarktus megelőzése
A méhpempő fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet és megakadályozza a vérrögök kialakulását az erekben. Adagolása: napi 2 gramm éhgyomorra, 60 napos kúrákkal.

Szklerózis multiplex
A világon a legjobb eredményeket ezen a téren egy román orvos ért el, aki egy addig szokatlan adagolási módszert alkalmazott, azaz aznapi 8-10 grammot 7 napig, négy hetes szünettel, amely után a kúra megismételhető.

Törések
A méhpempő elősegíti a forrasztó csontszövet termelődését, ezáltal a csontok regenerálódását, így a törés gyógyulási ideje lerövidül. Törések esetén 45 napos kúra ajánlott napi 2 grammos adagolással, étkezés előtt.

Változó kor
2004-ben a szófiai nőgyógyászati klinikán elvégeztek egy kísérletet 55 klimaxos nő részvételével. 90 napig tartó kúra során napi 0,5-1 gramm méhpempőt kaptak a hölgyek. Poszt klimaxos szindrómáik, mint például szívritmus és keringési zavarok, csontritkulás, túlzott szőrnövekedés az esetek többségében teljesen megszűntek.

Vérszegénység
A méhpempő megfelelő adagolásával jelentősen nő a vörös vértestek száma és minősége, csökken a pusztulási arányszámuk. Adagolása: 4 hetes kúrák, napi 2-5 grammal. Az adagot növelni kell a betegség súlyosságától függően.

 

 

Budapest XVII. kerületében személyesen vehetsz át méhpempőt, vagy választhatsz GLS futárszolgálatot a házhozszállításhoz.

Ide kattintva rendelhető meg!

 

Fontos: óvintézkedések és ellenjavallatok

A legfontosabb óvintézkedés és ellenjavallata méhtermékekre való allergia. Akik hajlamosak erre, az első 2-3 napban 0,5 grammal kezdjék a kúrát, és feltétlenül hagyják abba, ha szájüregi viszketést, emésztési zavarokat, légzési nehézségeket, orrfolyást vagy kiütéseket észlelnek.

Fogyasztási tanács

A méhpempőt minimum 15 perccel étkezés előtt kell bevenni és nyelv alatt feloldani kb. 5 percig, majd lenyelni. Ez a leghatásosabb módja a fogyasztásnak.

 

Még több méhpempő ide kattintva

 

Feliratkozás a hírlevélre: