Remek érzés ezt a két szót egy mondatban leírni: méz és a gyermek. Valamint bízni abba, hogy ennek a cikknek az elolvasása után, te is alaposabban fogod ismerni a méz hatásait a gyermeki szervezetre.

Néhány közhelynek tűnő megállapítás, de szükségesnek tartom megemlíteni mert a továbbiak megértéséhez szükséges.

– Felgyorsult a világ nőtt a civilizációs betegségek száma növekedett egészségromboló hatásúk és egyre gyakrabban fordulnak elő. A megoldás ezen újkori betegségek megelőzésére és gyógyítására nem a reklámokból fogod megtudni.
– A gyerekek új szokásokat vettek fel a családi az iskolai és a tágabb társadalmi környezet hatására a tv számítógép telefon étkezési szokások, hogy csak néhányat említsek szintén egészség ellen hatnak.
– Az élelmiszerek előállítása futószalagon történő gyártása nem az egészséget, hanem az üzleti érdekeket szolgálja Tisztelet a kivételnek.
– A gyógyszeripar egy ördögi körforgása termelő újabb és újabb betegségeket ráadásul függővé tesz a jól ismert szlogen: „mellékhatásokról kérdezze meg…”

Ezek mind Hatással vannak gyermekeink fejlődésére és mindegyikre hatással tudunk lenni szűk családi körben is. Ezzel összefüggésben fel akartam vetni a szülők felelősségét a gyermekeik egészségének védelmében, és most ez a lényeg.

 

Egy kis matek! Cukor vs méz!

 

Idő pénz gyerek nem mindegy, hogy a szülők, hogy ott kell be a napi 24 órájukat milyen tevékenységeket végeznek. Valóságsókat néznek vagy olvasnak csetelnek vagy túráznak cukrot esznek vagy mézet.
Egy kis matematika kb százszor annyi cukrot eszik az átlag magyar, mint mézet a méz ára kb. 10 szeres a cukornak, ha egy átlagos polgár feleannyi cukrot eszik és ötször annyi mézet ugyanennyit költ. Ha teljesen kiiktatja a cukrot és tízszer annyi mézet eszik ugyanannyit költ. Akkor ne mondja senki, hogy nincs pénzem észre, ha nincs időd és pénzed az egészségre majd lesz a betegségre. Sokkal több mindkettőből, ha akarod, ha nem akkor mi van a gyerekkel mit tanulnak a szülőktől, meg az óvodában meg az iskolában gondolkozunk rajta.

 

Gyermekeink egészsége!

 

Gyermekeink egészsége részben vagy egészben már születésükkor eldől. Hogyan tud a szülő hatással lenni a már megszületett egészségesnek mondható gyermekre abban, hogy továbbra is egészséges maradjon? Mielőtt rátérnék arra, hogy mik a legfőbb gyermekkori betegségek, amik megelőzhetők, illetve kialakulásuknak rizikója csökkentő méz fogyasztásával előtte lényeges dolog tudni kell a méz 1 éves kor alatt biztonsági okokból nem adható.

Egy éves korig hiányzik a babából az az enzim, ami lebont egy bizonyos botulizmus okozó baktériumot, ami a mézben előfordulhat. Ez nem azt jelenti, hogy minden egy év alatti csecsemő beteg lesz a mézet fogyaszt. Hanem azt, hogy megvan az esélye rá tehát jobb félni, mint megijedni alapon írják rá sokszor magára a mézes üvegre is, amit illik betartani.

Azonban a méhpempő már adható csecsemőknek is, ami szintén segíti későbbiekben felsorolt minden lehetséges betegség megelőzésében. Valóságos élet elixír mindent tartalmaz amire a csecsemőnek szüksége van aminosavakat vitaminokat ásványi anyagokat fehérjéket hormonokat. Nem véletlenül él a méhkirálynő – csak méhpempőt eszik – ötvenszer annyi ideig mint a többi méh Fél gramm tiszta méhpempő elkeverve valamilyen ételben csodákra képes.

A méz és a gyermek

 

 

A méz és a gyermek csontozat!

 

Az ép egészséges csontozat kifejlődésére minden gyermeknek szüksége van
– kalciumra és foszforral ezek alkotják a csontozat nagy részét
– D vitaminra, ami felelős a csontok szilárdságáért ugyanis ennek hiányában a kalcium és a foszfor nem tud beépülni a csontokba szivacsos marad

Gyermekeknél figyelni kell, hogy ezekből megfelelő mennyiséget vegyenek magukhoz. A D vitamin napozás során keletkezik a bőrben, de mivel manapság a napsütés sem igazi ezzel is csínján kell bánni. A mézekben van kalcium és D vitamin is. Főképp az akác édesharmat és fenyőmézek segítenek a csont képzésben. Ezek a mézek nagyon kellemes ízűek a gyermekek is szeretik. Lehet tenni langyos teába tejbe vajas kenyérre müzlibe vagy lehet enni csak magába gyermekeknek. Napi 1-2 teáskanálnyi méz megteszi a hatását.

 

 

Méz és a gyermek fogazat!

 

A fogazatra is ugyanazok vonatkoznak, mint a csontozatra. Sőt a haj és a körmök alkotóelemei is ugyanezek. Megállapított tény, hogy a vér mésztartalma két és fél órával méz elfogyasztása után emelkedik és 24 órán keresztül ezzel a szinten marad. Mindennapos mézfogyasztás biztosítja, hogy foszfor egyesülhessen a megfelelő mennyiségű mésszel. Igy fejlődnek szépen a foga és egészségesek is maradnak.
Azonban a fogazatra leselkedik még egy veszély a cukor. Legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a cukor fogyasztása káros az egészségre. Döntő többségben az emberek mégsem tesznek ellene semmit. A cukros ételek fogyasztása összefüggésben a fogszuvasodás kialakulásával is.
A méz az más! Minden mész antibakteriális hatású. Ezért baktériumok nem tudnak megtelepedni benne. így fogfelszínen sem. Leginkább antibakteriális hatású mézek hajdina méz a málna virágméz a rozmaring méz a manuka méz és a propoliszos méz. A manuka méz kimondottan fogszuvasodás ellenes. Fogkrémet is készítenek belőle. Egy kiskanál manukaméz elfogyasztása után jó ideig működik a fogak védelme. Egy idő után fogakon maradt méz felhígul ezért védőhatása csökken. Fogvédő hatásán túl ráadásul a legkitűnőbb immunerősítő betegségmegelőző gyógyító méz.

 

 

Méz és a gyermek szív és érrendszere!

 

Fejlett országokban a szív és érrendszeri betegségek az elhalálozás leggyakoribb kiváltó okai. Az elhalálozások több mint felének ez az oka. Ez Magyarországon is igaz ez az adat mondjuk teljes lakosságra vonatkozik gyermekek között nyilván ritkább. Mint tudjuk a gyermekkori életmód megalapozza a felnőttkori betegségeket is. Viszont minden 120 újszülött szív hibával jön világra. Ez arra utal, hogy gyermekeink egészsége a szülők egészségének is függvénye.
Melyek a legfőbb lehetséges szív és érrendszeri betegségek már gyermekkorban is?
– magas vérnyomás, ami már gyermekkorban is egyre gyakrabban kialakult
– szívinfarktus, ami meglepő módon már gyermekkorban is előfordulhat
– érelmeszesedés kialakulása szívritmuszavar

A lényeg, hanem születéskori problémáról van szó ezek mindegyike megelőzhető.
Legösszetettebb hatása a galagonya méznek van és. Az íze is kitűnő hatását tekintve nem is meglepő hiszen a növényt magát is szívgyógyszer ként emlegetik.

A méz és a gyermek

Daganatos betegségek!

 

 

Mint tudjuk a rák manapság már a kisgyermekeket sem kíméli. Rendkívül egy megdöbbentő adat! Az 1 éves kor feletti gyermek halálozási lista a daganatos betegségek a balesetek után a második helyen állnak a gyerekeknél. Mit tehetünk ez ellen? Mint minden betegség megelőzése érdekében itt is az az általános ellenállóképesség immunerősítés fokozása a legfontosabb. Ebben a méz elsőrangú, bármilyen mézet és fogyaszt gyermekünk sokat teszünk immunrendszerének erősítése érdekében.
Fokozottan daganatos megbetegedések ellen ható mézek a hajdina megy és a napraforgóméz és a méhpempő propolisz kettős. A hajdina mézet talán nem minden gyermek szereti, de a meggy és a napraforgó mézet biztosan szeretni fogja. A méhpempő leginkább mézbe keverve fogyasztható gyermekek számára adagolása napi fél gramm. Tiszta méhpempő egy hónapos kúrában ez a kúra negyedévente megismételhető. Propolisz propoliszos méz formájában ehető vagy ha így nem ízlik tinktúra lehet csepegtetni langyos tábla gyümölcslébe.

 

 

Méz és a gyermek és az allergia

 

Mikor alakulhat ki az allergia? Az immunrendszer legyengül vagy valamilyen idegen anyag túlságosan megterheli szervezetünket. Tudtad, hogy hazánkban minden harmadik negyedik ember allergiás ezért 98% ban a környezeti méreganyagok tehetők felelőssé. Egyre tovább élünk, de egyre betegebben. A káros környezeti hatások ellen védekezni nehéz, de magunk módján azért sok mindent tehetünk gyermekeink és saját egészségünkért.
Immunrendszer erősítésére a mézet kiválóak, leginkább a manuka méz, amiről eddig kevesebbet hallani, mint kellene. De a híre egyre nő a hatása lenyűgöző és nem csak ellenállóképesség fokozására. Kiváló méhpempő propolisz virágpor hármas is. Az aranyvessző édes halmozás koriander, akác, ámorakác méz és elsőrendű immunerősítésre, hogy csak határt hatásosabbakat említsem. Felsorolt mézek közül a hársméznek van legjellegzetesebb íze. Han natúron nem eszi a gyermek teába téve biztosan megissza. A többit valószínű, hogy bármilyen formában megeszi. Virágport leginkább méz bekeverve fogyasztják szívesen a gyermekek.

 

Allergia méz

 

 

Anyagcserezavarok!

 

Ez is egy tág betegség rendszer. Hazánk az 5 leggyakoribb halálok. Minden méznek van valamilyen plusz hatása az emésztőrendszerre ezeket mutatom be most.
Ilyen tulajdonságait lehetnek: antibakteriális baktériumölő fertőtlenítő emésztési zavarok ellen étvágyjavító epebántalmakra féreghajtás a görcsoldó gyomorégés ellen gyomorfekély ellen savtúltengés ellen méregtelenítő puffadást csökkentő.
A gyomorégés kiváltó néhány ok gyógyszer, túlsúly, gyermekkorban is előfordulhat, Erre a legjobb az édeskömény és a repceméz. Gyermekek számára íze miatt a repceméz és a propoliszos repceméz fogyasztható. Leginkább a sok lehetőség közül azt válaszd a gyermeknek, ami ízlik neki. Vegyél inkább kisebb mennyiséget kóstoltad meg vele. Ez mondjuk minden esetben igaz így nem érzi kényszernek a méz evést, mint a gyógyszert. Amit ugye köztudottan nem szeretek a gyerekek.

 

 

Méz és a gyermek és pszichés betegségek!

 

Ha valamit a gyermek meg a felnőtt nem tud lelkileg feldolgozni megemészteni az biztosan valamilyen betegség formájába köszön vissza. Az egyik ilyen lehetséges betegség a gyomorral is összefüggésben van, mint egy másik betegség tünet. De térjünk vissza a kiindulóponthoz. Az idegrendszeri zavarok stressz depresszió alvászavar legjellemzőbb pszichés betegségek, amik már gyermekkorban előjöhetnek. Hogy hol segít ebben a méz? Kevesen tudják, hogy a méznek van egy általános nyugtató hatása a szembe a cukorral, ami izgató hatású. Tehát már cukor kiváltásával mézre nagy előrelépést tehetünk gyermekei egészséget pszichés fejlődése érdekében.
Vannak a mézek, amelyek fokozottabban hatnak a pszichére akár felnőtt akár gyermekkorban is.
A legjobb mézek különböző pszichés problémákra!
– álmatlanságra a legjobb a levendula a hárs és a méhpempő
– depresszió ellen méhpempő
– hisztéria esetén tisztesfű méz
– levertség ellen gesztenye és gyermekláncfű méz

pszichés betegség gyermek

 

 

Méz és a gyermek és Cukorbetegség!

 

 

Egyre terjed a cukorbetegség a fiatalok körében is. Az egyes típusú cukorbetegség kialakulásának okairól még a tudósok is vitáznak. Állítólag cukorbetegségre hajlamos gének kellenek hozzá meg még valami, ami kiváltja ezt a betegséget, hogy ez mi azt még nem tudni. Megelőzni nem lehet, de vélemények szerint az immunrendszer erőssége dönti el. Ebben az esetben itt jöhet képbe a méz legyen ellenállóbb az immunrendszerünk fogyasszunk mézet!
A kettes típusú cukorbetegség viszont általános orvosi vélemény szerint is megelőzhető. Kialakulásában túlsúlyosság a legfőbb oka. A gyermekek kamaszok körében is egészséges ételek kevés cukor és a mozgás ezek fő irányelvek. Meglepetés, hogy az újonnan előforduló cukorbetegségek fele kamaszkorban jelentkezik. Mégpedig túlsúlyos fiataloknál.
Itt kapcsolódik be a Miért is méz kérdés? A tudatos táplálkozás egyik rákfenéje tehát a cukor mert a cukor az egyik oka a fiatalság elhízásának, ami sokszor vezet a cukorbetegség kialakulásához. Az elhízásról, mint népbetegség a következő pontban részletesebben írok a cukor egészségromboló hatásairól viszont már olvashatták korábban. A lényeg, hogy a cukor helyett fogyasszunk mézet és a legfőbb elhízást okozó ellem már ki is van iktatva. Ilyen módon bármilyen méz fogyasztása az egyik legfőbb cukorbetegséget kiváltó okot kizárja. A cukorbetegség az egyik kiindulópontja nagyon sok betegségnek. Még egy lényeges dolog, hogy a cukorbetegség kialakulása ellen hat a méhpempő és a virágpor fogyasztása is. Sőt tapasztalatok szerint már a cukorbetegek állapotát és fokozatosan javítja fogyasztásuk.

 

 

Méz és a gyermek és elhízás!

 

 

A gyermekkori elhízás legfőbb oka mérhetetlen cukorfogyasztás. A lakosság átlagos cukorfogyasztás a napi 10-15 deka, de valószínűleg a gyerekek többet fogyasztanak, mint az idősebbek. Ebből adódik, hogy a édes cukorkákkal csokikkal és egyéb nasikkal sok energiát vettek magukhoz ráadásul minél sűrűbben issza vagy eszi valaki a cukrot és a cukros ételeket italokat annál jobban kívánja. Felmérések szerint három elhízott gyermekből kettőnél fennáll valamelyik szív és érrendszeri megbetegedés esélye.
Még egy tévhit, ami sok orvos is hangoztat, hogy a méz hizlal! Az a tény, hogy majdnem annyi kalória benne, mint a cukorban akkor, hogy lehet, hogy egy kalóriában gazdag valami segít elégetni a zsírt több oka is van ennek.

Mások a méz tulajdonságai, mint a kristálycukornak. A cukor felszívódásához számos más alapvető tápanyag kell, ha ezekből kevés van a testben akkor a cukor a májban glikogén ként elraktározódik. Ha már nem tud több cukrot raktározni a vér visszaszállítja a testbe, ahol a zsírsavak és a zsírlerakódások keletkeznek. A méz felszívódását a benne lévő tápanyagok vitaminok ásványi anyagok segítik. Ezeket nem vonja el a szervezettől ezek mind együtt szabályozzak szervezett megfelelő működését ellenőrzése alatt tartva a zsír és koleszterinszintet.
A méz mit üzemanyag ösztönzi a máj glükóz termelését. Ez a glükóz emeli az a máj cukorszintjét. És munkára készteti zsírégető hormonokat. Tehát a méz segíti a zsírégetést megtámadja a zsírlerakódást a szervezetben segíti a szervezetet, hogy megszabaduljon a felesleges zsírt. Összefoglalva a méz nem alakul a zsír a gyümölcscukor a májban glikogénként tartózkodik a szőlőcukor meg gyorsan elég az izomzatban. Nincs ideje zsírra alakulni ezért esznek a sportoló szőlőcukrot meg mézet.

A másik ok nem tudsz belőle sokat enni. Próbálj meg belőle napi 10-15 dkg.t enni ez nem fog menni. Cukorból átlagban ennyit eszik meg a magyar ember naponta. Átlagban, ami azt jelenti, hogy van, aki naponta 30 40 dekagramm ot is eszik belőle. Azért nehéz abbahagyni a cukrozott üdítők és nasik fogyasztását ma a cukor további cukor fogyasztása sarkallja a szervezetet. Mézfogyasztás aktívabb életre késztet jó az elhízás ellen. a Bristoli Egyetem kutatóinak vizsgálatai eredményéből kiderült hogy az elhízás súlyos mozgásszervi megbetegedésekhez vezet.

 

Facebook oldalam

 

 

 

Feliratkozás a hírlevélre: